Biográfia

Érdekes, hogy az ember megszületik. Valahova... És? Hova? És előtte? Hol volt? Mert, hogy valahol volt, az biztos.

Szóval ez az ember megszületett, vagy inkább megérkezett. Oda, ahova szánták, oda, ahol valami dolga van. Elfogadjuk ezt így? Kiindulhatunk ebből? Hisszük ezt?

Mondjuk, hogy hiszünk benne. Mi mást tehetnénk...?

Mindenesetre megszülettem. 1947. március havának 12. napján.

Ami azt illeti, hó az volt. Anyám azt mesélte, hogy nagyon hideg volt, és az egész város bokáig hóban. Több, mint tizenórát vajúdott velem. Nehéz szülés... Mit mondjak, aki az  ittlétem során valaha velem egyezkedni próbált, mindenki azt mondta, "hát...nehéz szülés..."

A nevem Fenyő Miklós lett.

Szüleimmel bemutatkoztunk egymásnak. Apám Fenyő Elemér, egész életében Miklós, anyám Gonda Alice, egész életében Lici. Az én nevem? Miki. Tetszett-e nekem? Eleinte nem.

Az óvodában "fenyőfának" csúfoltak. Úgy emlékszem, kicsit zavart, de nem tudtam mit tenni. Akinek ennyire képes neve van, az képtelen...

Mindegy, ez van, ezt kell szeretni. Ezért, vagy nem ezért, megszerettem.

Művész vagyok. Ugye, nem nagyképű, beképzelt duma? Így gondolom, így szólítanak meg az emberek, így érzem nagyjából ötven év munkája alapján. Szeretem a nevemet. Mintha felvett művésznév lenne. De nem az. Az enyém. Köszönet érte.

Szóval. Mi a dolgom? Meg kell tudni. Ez kötelesség. Mondhatom, hogy hívatás...? Hiszen valamiért ide hívtak... Ide tett a gólya. Nem is egyszer...

Másodszor Amerikából jöttem. Egy ideig úgy tűnt, ott is otthon vagyok, de kiderült, nem. Ott a zeném van otthon. Sebaj, én majd elhozom. Haza.

A tanáraim azt mondták: túl élénk a fantáziája a gyereknek. New Yorkban is, Pesten is. Soha nem vettem zokon. Ők talán nem értették, amit én már igen.

A Szent István parkban érdekes lettem. A haverok a házibulin sorban álltak egy zongora szólóért.

Aztán lett egy zenekarom. Ami a Luxin kifért, az mind műsoron volt. Sokkal jobban, mint ahogy mások. Angolul!

És végre a Hungária... Ekkor leesett... Ezt akartam. Igen. Ez a dolgom. Ezért hívattam ide. Ez minden álmom otthona. Attól kezdve, csapatban, vagy magamban, ennek éltem... Magyarul.

Hát, ezt csináltam. Ezt tettem. Ebben hiszek. Meg a szabadságban. Szabad?

A két gyermekem, Dáci és Dió ezt tudják. Az unokám, Mikulás is. Remélem... És, ha csak ennyit tudnak, már nem jöttem hiába.

Aztán oda megyek majd, ahova szántak. Ha jól tettem a dolgom, akkor jó helyre...

Jó időben, a jó helyen...

 

Fenyő Miklós